Dörgicse első említése
935 éve, egy, a Magyar Királyság idejéből fennmaradt 1082-ben kelt oklevél említi először Dörgicsét, ezért a mai falu történetét ettől az időtől számítják. Az Árpádház korában mindhárom településnek saját kőtemploma volt, amelyek az itt élők gazdagságát tanúsítják. Ezek romjai még ma is megtekinthetőek.
Régészeti leletek bizonyítéka szerint már az őskorban is lakott terület volt. A mai Dörgicse több kisebb településből állt. A török támadást követően elnéptelenedett a falu. A XVIII. századtól jelentek meg az új telepesek, akik a szőlőtermelés kultúráját hozták magukkal. A XX. században ismét a kihalás fenyegette a falut.
Az alsódörgicsei ásatásoknál talált nőt ábrázoló agyagszobrocska utal arra, hogy itt már az őskor embere is élt, de magtalálhatók a kelták nyomai is. A falu neve tisztázatlan eredetű, elképzelhető, hogy eredetileg egy halfajtát jelentett, ami azt mutatja, hogy ősfoglalkozásaik között ott kellett lennie a halászatnak. Erről egyébként a XVI. századból is van adat. (Mivel hal a közelben csak a Balatonban volt, ezért valószínű, hogy a parti Akal-Dörgicséről kapta a többi falu is a nevét, a feltehetően azonos birtokostól.) A híres dörgicsei borok a rómaiak számára is ismertek voltak. Egy itt talált sírépítményen megfigyelhető egy szatír alakja, aki borral teli ivószarvat tart a kezében.
A völgyben három Dörgicse alakult ki a történelem folyamán: Alsó-, Felső- és Kisdörgicse.
Alsó-Dörgicsét egyházáról Boldogasszonydörgicsének is nevezték.
Felső-Dörgicse 1312-ben Feldergechey néven szerepel, de a XV. században már szintén az egyháza nevét viseli: Zenthpeterdergeche (Szentpéterdörgicse).
A mai Kisdörgicse a XVIII. században jött létre mai helyén. Elődje (1333-ban Fired-Dörgicse, a XV. században Kisfalud-Dörgicse) a török időkben elpusztult, csak hajdani templomának romjai maradtak fenn.
A három községet 1950-ben egyesítették, de a falu szerkezete máig megtartotta a különállását. Szőlőhegyei már a középkorban ismertek voltak, a szőlőművelés és feldolgozás ma is az egyik meghatározó gazdálkodási forma.
A településen mára több építmény (templom és lakóház) is műemlék. Fő nevezetessége az alsódörgicsei részen lévő XIII. századi, román stílusban épült Boldogasszony templomrom. Az épület már messziről magasodik, hiszen a templom a Balaton-felvidék legnagyobb romépülete. Az 1251-ben épült templomot egészen 1738-ig használták.
A felsődörgicsei templomrom az evangélikus templom mellett található. Ez a legrégibb templom: 1082-ben már oklevélben említették. A tatárjárás során elpusztult, azonban utána újjáépítették és megnagyobbították.
A kisdörgicsei templomrom a falutól távolabb, egy legelő közepén magányosan áll. A XIII. században épült templomot Szent Miklós tiszteletére emelték. A templom fala bazaltkőből van és a román stílus jegyeit hordozza magán. Ma már csak a templom déli fala és a nyugati oromfal egy része maradt meg.